Manapság egyre több szó esik a színek gyógyító erejéről. A chromaterápia (emberi nyelven ez a színterápia) a látható fény spektrumának 7 színét használja fel a szellem és a test egyensúlyi helyzetbe hozására, vagy mifene (persze azoknak, akiknek kettőnél egyel kevesebb lábuk van, ez nem segítség, kivéve ha megállapítják, hogy az is egy pszichoszomatikus állapot). Most, hogy a férfiak kimenekültek, beszélhetünk továbbra is a hangulatóráról (ha meg mégis maradtál, akkor jól figyelj). Ez az óra ugyanis nem kevesbb, mint 12 színnel dolgozik, ami máris 5 színnel több, mint amit máshol kapnál, ráadásul féláron, mint egy óra a jógaoktatóval! Kész főnyeremény.
Ha reggelente először szürke dolgokat pillantottál meg eddig, képzeld el, milyen barátságos erre a nagyszerű hangulatébresztőre felébredni. 12 színt váltogat, óránként egyet, csendben, senkit nem zavarva, hogy emlékeztessen, az idő nem áll meg.
Ha ébresztőóraként használod az ágy mellett, ki tudod kapcsolni a szivárvány-effektet alváskor (de hát miért is tennéd, amikor olyan kellemes színei vannak, amitől kényelmesebben érzed magad). Amikor tudni akarod az időt, csak óvatosan üss a tetejére, és 30 másodpercre felizzik.
Tulajdonságok
Többfázisú színváltás
LCD kijelző (időt és dátumot is kijelez)
Villogó fény funkció
Ébresztő hang funkció
3 db AAA elemmel működik (elemek nincsennek mellékelve)
méret: 8 x 8 x 8 cm
Figyelem: első használat előtt az elválasztót el kell távolítani.
Az óra rendelkezik elemkímélő funkcióval is, így az óra teljes fényshow-jának élvezete érdekében javasoljuk, hogy végy hozzá egy hálózati adaptert.
|